|
Bowling
A bowling egy igen színes, meglehetősen látványos és roppant nagy
népszerűségnek örvendő sport, és emellett az egyik legrégebbi játék
a világon.
Ki gondolná, hogy a bowling az ókori Egyiptom bölcsőjéből - i. e.
3200-ból - származik, akár a papirusz vagy az öntözéses földművelés?
Erre a tanúsítvány, hogy régészek egy piramis aljában a mai golyókhoz
és bábukhoz hasonló eszközöket találtak.. Az első fedettpályás bowling
1445-ből származik, szintén Londonból. Más elmélet szerint a modern
játék Németországban alakult ki i. sz. 300 körül. Ez nem szórakozás
volt, hanem a korai keresztények megtisztulási szertartásának szerves
része. A hollandok verziójában - amelyben a kilenc bábut gyémánt
alakban állították fel - az volt a cél, hogy csak a középső bábut
döntsék le. Amerikába az első holland bevándorlók által került a
bowling. Itt a szesz- és szerencsejáték-tilalom idején - hogy a
játék betiltását elkerüljék - adtak a már meglévő kilenc bábuhoz
egy tizediket, és a bábuk felállítását is megváltoztatták háromszög
formára. A mai napig így játsszuk a játékot.
Ahogy a bowling az 1800-as évek második felének uralkodó sportjává
vált, úgy vált szükségessé a szabályok, a pálya-, bábu- és golyóméretek
egységesítése is. 1875-ben az Amerikai Egyesült Államokban megalakult
a Nemzeti Bowling Szövetség, amelyet 1895. szeptember 8-án az Amerikai
Bowling Kongresszus (ABC) követett. A sportág folyamatos változásokon,
fejlesztéseken és finomításokon ment keresztül. A legnagyobb technikai
előrelépés az AMF által 1950-ben kiadott automata bábuállító volt,
amely lesöpörte a pályákról a Brunswick félautomata és teljesen
manuális gépeket. Ezekkel a változásokkal felkeltette az emberek
érdeklődését, s ezáltal a 10 bábus bowling Amerika legkedveltebb
időtöltésévé vált. Angliába 1960-ban jött vissza a játék - már az
új, 10 bábus változatban.. 1980-as évek közepén egy bowlingbedolgozó
cég rájött, hogy a játék hanyatlása a bonyolult eredményszámolással
kapcsolatos, így kifejlesztették az automata számolókat. A közönségnek
ezután nem volt más dolga, mint bejönni a centrumba, beírni a nevét
a gépbe, s a többit már a számítógép végezte helyettük. Ezekkel
a fölfrissítő programokkal felszerelték az összes pályát, így a
bowling második virágkorát élhette.. Másik ötletes újítás volt az
ütköző bowling. Az ütköző nem engedi a golyót a csatornába/vályúba
gurulni, így a gyerekek, kezdők és junior játékosok is élvezhetik
a játékot. Ezáltal születésnapi és egyéb mulatságok kedvenc helyszíne
lett a bowlingcentrum, ahol kulturált környezetben, felszabadultan
játszhatnak gyerekek és felnőttek, fiatalok és idősek egyaránt.
Szabályok
bowlingot csoportban és egyénileg is lehet játszani. Lényege, hogy
tíz mezőt kell teljesíteni, és egy mezőben két lehetőségünk van
a gurításra. Ha a bábukat egy gurításból letaroljuk - ezt nevezzük
strikenak -, akkor a következő két gurítás eredményét a gép automatikusan
hozzáadja a tarolás eredményéhez. Abban az esetben, ha másodikra
döntjük le a bábukat - ez a spare -, csak a következő gurítás eredménye
adódik hozzá pluszban a pontszámokhoz.
Az eredmény nyilvántartása, számolása:
Ha nem sikerül két dobásból sem levinni az összes (10) fát, akkor
a ledobott fák száma adja a mező értékét.
Spare-nek hívjuk (jele /), ha két dobásból visszük le a 10 bábut
(fát). E mezőhöz az ezt követő gurítás eredménye adódik hozzá.
Strike-nak nevezzük jele (X), ha az első gurításra ledöntjük mind
a 10 bábut. Ilyenkor elmarad a második gurítás. E mezőhöz a következő
két gurítás eredménye is hozzáadódik.
Ha egy játékos a 10. mezőt is hibátlanul teljesíti, akkor ezt követően
kap még egy ún. "bónuszdobást", mely spare esetén egy,
strike esetén pedig plusz két dobást jelent.
A maximális, 300-as eredményt úgy lehet elérni, hogy a lehetséges
12 kezdő dobás mindegyike strike!!! Magyarországon a hivatalos egyéni
csúcs jelenleg 299 fa.
Splitről beszélünk akkor, ha az első gurítás után különlegesen nehéz
vagy egyáltalán nem vehető állás marad fenn.
Érvénytelennek számítanak azok a gurítások, amikor belépünk a pályára,
illetve azok, amikor a golyók a pályán kívüli csatornákba érkeznek.
Teke
Nemrégen szóltunk a bowlingról, ami mára egyre népszerűbbé vált.
Hozzá hasonlóan kedvelt sportág a teke is. Arra voltunk kíváncsiak,
hogy honnan származik, miből alakult ki ez a két játék. A "kutatás"
eredményét most megosztjuk Veletek!
A bowling egyike azon kevés játékoknak, melyek története nem több
ezer évre tekint vissza. Kialakulását többen a kereszténység megjelenésével
kötik össze. Feltevések szerint a szerzetesek tanították erre a
játékra babonás híveiket. A bábuk, melyeket le kellett dönteni,
a gonoszt, az ördögöt jelképezték. Ebben az időben még nem golyóval,
hanem hosszú, egyenes pálcákkal dobáltak a bábukra. Nem volt ritka
a csontból készült dobóeszköz sem. Erre bizonyíték Hamlet egy mondata
abban a jelenetben, amikor a sírásó munkáját figyeli: "Hát
csak annyiba került táplálni e csontokat, hogy most tekézzenek velük?"
(Persze ez egy késöbbi kor!) Éppen ezért - a csontok miatt - tiltotta
be XIII. Henrik a játékot.
Még legendák is kapcsolódnak a tekéhez: a XII. században Szent Bénezet
építette az avignoni hidat. Egyszer, mikor egy tekéző a füle hallatára
káromolta Istent, ő botjával felborította a bábukat. Erre a játékos
dühében pofon ütötte a szent embert. Ezt már az Úr sem hagyhatta
szó nélkül, büntetésül megtekerte a bűnös fejét, így annak arca
attól fogva hátrafele nézett.
Persze a legendákon kívül azért valódi bizonyítékok is vannak. Már
a XIII. században keletkezett több irat is említést tesz a játékról.
Az egyikből még az is kiderült, hogy a dobáshoz használt bot egy
rőf, vagyis körülbelül 60 centiméter hosszú volt.
Nem lehet egy bizonyos játékot megnevezni a teke és a bowling elődjeként.
Minden vidéken máshogyan, különböző szabályokkal ismerték. Volt,
ahol 3, máshol 8, 9 vagy akár 15 bábut állítottak föl. Hamar megjelent
a golyó is, de nem váltotta fel a botot, sokáig mindkét játékstílus
létezett egymás mellett. Volt, ahol félgömböt használtak a gurításhoz.
Ebben az esetben 12 bábu állt egy körben, középen még egy, és a
körtől távolabb még kettő. Minden bábunak megvolt az értéke, pontszáma,
de a ledöntés csak akkor volt érvényes, ha a félgolyó hátulról érte
a bábut.
Lengyelországban egy sajátos csapatjáték is kialakult: 8-8 játékos
egymástól bizonyos távolságra felállította a maga 12-12 bábuját.
Ezután elkezdték a golyókkal egymás állásait bombázni. Az eldőlt
bábukat is fel lehetett használni lövedékként, végül pedig az győzött,
akinek utolsóként dőlt le bábuja.
Magyarországra csak a XVI-XVII században jutott el ez a játék. Itt
a mai 9 bábus változatot játszották, főleg a nemesek körében volt
népszerű. A kolozsvári kollégium udvarán például három pálya is
volt: egy "az úrfiak, fő és nemesember gyerekeinek", egy
a szeminaristáknak, a harmadikon pedig "az páterek és mesterek"
játszottak.
Mint minden mást, a tekét is pénzben játszották - itt is vagyonok
cserélhettek gazdát.
|